70 új ipari tanuló és hallgató

Üdvözöljük az ARBURG-nál

02.09.2020
A Baden-Württembergi Duális Főiskola (DHBW) összesen 70 új ipari tanulója és hallgatója kezdte meg képzését az ARBURG-nál 2020. szept. 1-jén. Így az új képzési évben az ipari tanulók száma meghaladja a 2000 főt.

Akadálytalan képzés
„2020-ban is akadálytalanul folytatjuk a képzési programunkat, továbbá 70 új ipari tanuló és DHBW-hallgató számára biztosítjuk a karrierjük sikeres elindulását”, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Renate Keinath ügyvezető tulajdonosnő.
Ez számos más vállalat esetében a koronavírus idején és a nehézkes gazdasági helyzet miatt nem magától értődő. Az a tény, miszerint a vállalat gyakorlatilag minden ipari tanuló és hallgató számára képes állandó munkahelyet nyújtani minden évben, szintén az átgondolt stratégiai tervezés eredménye. Miközben másutt csökkentik a képzési helyeket, az ARBURG azokból 2021-re még többet tervez.

Kiváló képzés
„Miután immáron a 2000. ipari tanuló kezdte meg nálunk szakmai életét, több mint 70 évnyi képzés után új mérföldkőhöz érkeztünk. Erre kiváltképp büszkék vagyunk!”, mondta a tulajdonosnő. Az ARBURG-nál a képzésre fektetett nagy hangsúlyt mutatja az a tény is, hogy az ARBURG volt az első vállalati képző központ Baden-Württembergben, amely 2018 elején három minőségi tanúsítványt is kapott.
ugrás a Képzéshez