Az ARBURG tanévzáró ünnepsége 2020-ban

Sikeresen elhelyezkedett az összes szakmunkás és főiskolai hallgató

15.06.2020
A koronavírus idején minden más: A tanulmányi kötelezettségeiknek elegett tett ipari tanulókat és a Baden-Württembergi Duális Főiskola (DHBW) végzős hallgatóit hagyományosan nagyszabású ünnepség keretében búcsúztatják, idén azonban az 56 diák június 4-én és 5-én csak négy külön részletben, a minimális távolságok és a higiéniai előírások betartása mellett vehetett részt az eseményen.

Kitűnő teljesítmények
„Nagyon büszke vagyok, hogy idén 27 ipari tanulónak és főiskolai hallgatónak – vagyis a végzős diákok majdnem felének – adhatunk át kitüntető díjat, köztük háromnak a jeles végbizonyítványért” – mondja örömmel Renate Keinath, az ARBURG személyzeti ügyekért felelős ügyvezető tagja. Mindez azt bizonyítja, tette hozzá, hogy a szakiskolások, a főiskolai hallgatók és a 15 fős tantestület ebben az évben is nagyszerű munkát végeztek.

Ünneplés koronajárvány idején
A koronavírus-járvány miatt fennálló veszély csökkentése érdekében az eseményt két hónappal elhalasztva, négy kisebb ünnepség keretében tartották. Csütörtökön elsőként az elektronika és mechatronika szakosok ünnepeltek, azután pedig a kereskedelmi, informatikai, műszaki terméktervező, valamint az eljárástechnikai szakon végzett diákok találkoztak. Pénteken került sor az ipari gépészek és fém-finommegmunkáló szakmunkások hivatalos búcsúztatására, majd azt követte a DHBW főiskola elektrotechnika, informatika, gépészmérnök, mechatronika, gazdasági mérnök, vállalati gazdaságtan - HR-menedzser, üzleti informatika szakjain végzett diákok ballagása.

56 szakmunkás és DHBW-főiskolás állhatott munkába
„Az, hogy mind az 56 végzős számára állandó munkahelyet tudtunk biztosítani, a jól bevált, kiemelkedően magas minőségű képzésünk és az alapos stratégiai tervezésünk eredménye“, hangsúlyozta Renate Keinath. Hozzátette, hogy az ARBURG immár több, mint 70 éve nyújt eredményes szakképzést, állandó szinten tartva a tapasztalt és a fiatal dolgozók egészséges egyensúlyát, amely a sikeres jövő biztosításához elengedhetetlen.